2013. március 27., szerda

Zenenap (13) - Daughtry

"Chris Daughtry énekes, zeneszerző 1979. december 26-án született North Carolinában. 14 éves koráig Lasker-ben lakott. A zenéléssel 16 éves korában kezdett el komolyan foglalkozni, gitárórákat vett Matt Jagger-től, és egy középiskolai zenekar, a Cadence énekese lett. Egy albumuk jelent meg 1999-ben. Chris 2005-ben egy másik rock bandához csatlakozott, az Absent Element-hez. 2005-ben megjelent egy albumuk. Ezekkel az együttesekkel nem érte el a várt sikert, így 2006-ban jelentkezett az American Idol ötödik szériájába. A válogatón Simon Cowell nemet mondott a produkciójára, Chris azonban így is tovább jutott, hála Paula Abdul és Randy Jackson bizalmának. A versenyt nem sikerült megnyernie, a 4. helyezést tudhatta magáénak. Kiesése után az RCA Records lemezszerződést ajánlott neki, így létrejött a Daughtry rock zenekar. Debütáló korongjuk a „Daughtry” a történelem leggyorsabban fogyó rock lemeze lett. 5 héttel a megjelenése után már több mint 1 millió példányban kelt el.
A zenekar azóta két lemezt adott ki, 2009-ben a Leave This Town-t és 2011-ben a Break the Spell-t."


A hét elején találkoztam az énekessel - azóta is csak az ő számai mennek a gépemen megállás nélkül, nemcsak saját örömömre. Daughtry-nak fantasztikus hangja van, és a dalszövegek is ugyanolyan igényesek és hangulatteremtőek. Tessék csak meghallgatni.

September

Crawling back to you

Over you

Life after you

Nincsenek megjegyzések: