2013. február 28., csütörtök

Ajánló - Castle

"A Castle egy amerikai dráma-komédia sorozat, mely 2009. március 9-étől látható az ABC csatornán. A sorozat negyedik évadja 2011 őszén indult el. Magyarországon 2010. július 20-ától látható az RTL Klub csatornán. Az adó a hazai sugárzást 2011-ben, a második évad közben felfüggesztette, majd a nyári szezonban a lefutó valóság és tehetség kutató show-k után újra indította.
A sorozat címszereplője Richard Castle híres regényíró, aki miután utolsó könyvében megölte sorozatának főhősét, írói válságba kerül. Castle-t a New York-i rendőrség megkeresi egy gyilkossági ügy kapcsán, melyben a gyilkos a regényben leírtak alapján gyilkol meg embereket. A nyomozásban Kate Beckett nyomozót segíti, aki felkelti Castle érdeklődését, mint lehetséges szereplője az új könyvsorozatának, ezért a kapcsolatai révén eléri, hogy továbbra is a nyomozó mellett maradhasson. Úgy dönt, hogy az új sorozatának főszereplőjét "Nikki Heat"-et Beckettről mintázza. Beckett rajong Castle könyveiért, kezdetben tiltakozik az ellen, hogy az író árnyékként kövesse őt a nyomozásai során, de később elismeri, hogy Castle hasznos segítség az ügyek megoldásában."

Néhány hónapja kezdtem nézegetni össze-vissza a részeket, s nagyon megtetszett, de nem csak a sorozat, hanem a (belőle készült?) könyvek is.

Miért is ajánlom? Szórakoztató műsor, minden korosztálynak, szerethető karakterekkel, érdekes rejtélyekkel és izgalmas fordulatokkal. Nem szükséges mélyebb ismeret a sorozathoz, bárhol el lehet kezdeni.

Gyenge pont: Nem mindig elérhető a csatornákon.

2013. február 27., szerda

Zenenap (8) - Nickelback

"A Nickelback egy 1995-ben alapított, Grammy-díjra jelölt kanadai rockzenekar Hannából. Alapító tagjai Chad Kroeger, Mike Kroeger, Ryan Peake és akkori dobosuk, Brandon Kroeger voltak. A Grammy-díjra 2008-ban jelölték a zenekart a legjobb hard rock előadásért, Burn it to the ground című dalukért. Manapság a Nickelback kereskedelmileg az egyik legsikeresebb kanadai együttes, világszerte 27 millió lemezeladással.

Az együttes első lemeze a 7 dalt tartalmazó, saját kiadású Hesher EP volt 1996-ban. Először a Fly című dalukhoz, amely a Hesher és a Curb című lemezeken is megtalálható, készült videoklip. Eleinte csak a helyi rádió játszotta dalaikat. Első nagylemezük Curb címmel jelent meg (1996).
A következő album, a The State 1998-ban készült el független kiadásként. 2000-ben szerződtek a Roadrunner Records-szal és az EMI-vel, s újra kiadták a lemezt. Több mint 500˙000 példányban kelt el. Két szám a lemezről, a Breathe és a Leader of Man nagyon sikeres volt, Kanadában és az Egyesült Államokban aranylemez lett. 2008-ban platinalemez.
 Az együttes székhelye jelenleg a kanadai Vancouverben található, Brit Columbia területén."

Régóta ismerem az együttes számait, de csak az egyik molyos figyeltem által tudtam meg, hogy Nickelback-től vannak. Az énekesnek igazán szép mély hangja van, a dallam fülbemászó, jól lehet rá pihenni hétvégén. :)


When we stand together

How you remind me

Burn it to the ground

Rockstar

2013. február 26., kedd

Macskaköröm (8)


Colleen Houck: A tigris átka

"Biztos vagyok benne, hogy te egy rendkívül romantikus tigris vagy."

"– Több mint háromszáz éves? – hüledeztem. – Ez azt jelenti, hogy mikor is születtél?
– 1657-ben.
– Oké – nyugtáztam megrökönyödve. Úgy látszik, az idősebb férfiakra bukom."

"De férfival lenni sokkal bonyolultabb, mint tigrissel."

"Amikor a választék Tarzanra és a majmokra szűkül, Tarzan egész jó választásnak tűnk, nem?"

"Beleszeretni olyan lenne, mint leugrani egy szikláról. Vagy a legintenzívebb élmény, ami csak történt velem, vagy a legostobább hiba, amit valaha elkövettem. Vagy átértékelném és élvezném az életet, vagy összetörném magam, halálosan megsérülnék."

"Mellettem egy szakadt plakát lengedezett a szélben. Elkaptam a szélét, és visszasimítottam az oszlopra. Egy fehér tigris volt rajta. Hát, helló, gondoltam. Remélem, csak egy van belőled… és nem tinédzser lányokat szoktál reggelizni."

2013. február 23., szombat

Újdonságnézőben (12)

* Isaac Marion: Eleven testek - 2013. márc. 20 (Libri)
"Isaac Marion megírta a legváratlanabb romantikus történetet. Sose gondoltam, hogy ilyen szenvedélyesen érdekel majd egy zombi." – Stephenie Meyer, A Twilight-saga szerzője
R egy fiatal férfi. Éppen egzisztenciális válságban van – ő egy zombi. Keresztülverekszi magát a háborúban megsemmisült, összeomlott Amerikán, és az eszüket vesztett, éhes társai között mégis valami többre vágyik, mint vér és agyvelő. A többiekkel ellentétben ő tud beszélni – néhány felmordult szótagot ugyan, de a belső élete csupa mélység, csupa csoda és vágy. Nincsenek emlékei, nincsen személyisége, nincs pulzusa sem, de vannak álmai.
Ijesztő, vicces, és meglepően szívbemarkoló. Az Eleven testek arról szól, milyen élni, hogy milyen meghalni, és arról, hogy milyen az elmosódott határ a kettő között.
Amerikában minden nézőcsúcsot megdöntött a regényből készült film John Malkovich főszereplésével!"




* Abbi Glines: Breathe - 2013. ősz (Maxim)

"Sadie White nem a helyi strand életmentő szolgálatát és még csak nem is az egyik belvárosi szalon kisegítőjének feladatát - amely az ő korában éppen ideálisnak mondható - választotta nyári diákmunkaként. Nem, ő terhes édesanyja helyett vállalja annak munkáját, aki gazdag családok nyári otthonainak háztartási alkalmazottja egy közeli szigeten.
 Mikor a család megérkezik a nyaralásukra, Sadie meglepődve tapasztalja, hogy a ház tulajdonosa nem más, mint maga Jax Stone, a világ egyik legszexibb tini rocksztára. Ha Sadie nem azzal lenne elfoglalva, hogy édesanyjáról gondoskodik és a házat takarítja, akkor talán - ahogy azt mindenki tenné - odáig lenne azért, hogy egy rocksztárnak dolgozhat.
Habár Sadie nem dob hátast Jax hírnevétől, a fiúnak megtetszik a lány. Sadie minden vonása felkelti Jax érdeklődését, ugyanakkor ezt egyáltalán nem mutatja ki. A fiú életében sosem működtek a szerelmi kapcsolatok, és ugyan őrülten vágyik Sadie-re, úgy gondolja, a lány többet érdemel. Azonban a nyár végére Jax rájön, hogy a levegővétel sem megy Sadie nélkül."



Az infókért köszönet jár Lilla K.-nak!

2013. február 22., péntek

Könyvtár Péntek (7)

Múlt heti könyvek:
- Olvasott:

* Patrick Ness: Válasz és kérdés
* Marissa Meyer: Cinder
* Cat Patrick: Forgotten - Úgyis elfelejtem
- Jelenlegi:
* Patrick Ness: Háború a békéért
- Hosszabítás:
*  Chuck Palahniuk: Altató
* Andri Snaer Magnason: LoveStar
* Joanne Fluke: Epertorta és gyilkosság
* Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn
* Ian McDonald: A dervisház
* Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
* Margaret Weis: Lélekkovács
* J. R. Ward: Feloldozott szerető
- Olvasatlanul vissza:
* Sylvia Day: Hozzád kötve
* Michelle Zink: Prófécia
- Kihozott könyvek:
* Scott Westerfeld: Csúfok

"Mindenki tündöklően gyönyörűvé válik, mint egy szupermodell. Mi ebben a baj?
Tallynek hamarosan tizenhat éves lesz, és már alig várja. Nem a jogosítvány miatt, hanem hogy végre szép legyen. Tally világában a tizenhatodik születésnap egy olyan műtétet jelent, ami az embert taszító csúfból lélegzetelállító szépséggé változtatja. És azonnal egy olyan high-tech paradicsomba kerül, ahol nincs más dolga, mint őrületesen nagyokat bulizni. Néhány hét múlva ő is megérkezik oda.
De új barátnője, Shay nem biztos benne, hogy széppé akar válni. Szívesebben próbálná ki az életet odakint. Amikor Shay megszökik, Tally a szépek világának egy teljesen új oldalát – és ez taszító. A hatóságok az elképzelhető legrosszabb ajánlatot teszik a lánynak: találja meg barátnőjét és adja a kezükre, máskülönben sosem változhat széppé. Döntése örökre megváltoztatja az életét.
Egy új, rabulejtő trilógia első kötete."

Elvárás: *****

* Mira Grant: Feed - Etetés
"„Legyek bár élő vagy halott, az igazság nem nyugszik. A nevem Georgia Mason, és könyörgöm: cselekedjetek, amíg lehet!”
2014-ben kezdődött. Megtaláltuk a rák gyógymódját, és a közönséges nátha ellenszerét. Csakhogy ezek által valami újat teremtettünk, melyet senki nem tudott megállítani. A fertőzés terjedt, a vírustörzsek átvették a hatalmat a testek és elmék felett, és az így létrejött zombikat már csak egyetlen késztetés hajtotta: hogy bármilyen élőlényt, aki az útjukba kerül, felfaljanak.
Most, több mint húsz évvel a Feltámadás után a blogger testvérpár, Georgia és Shaun Mason úton vannak életük legnagyobb sztorija felé – és felfedik a fertőzötteket mozgató sötét összeesküvést. Nyilvánosságra akarják hozni az igazságot, még ha az életükkel fizetnek is érte."

Elvárás: *****

* Claudia Gray: Balthazar
"Balthazar, a vámpír több száz éve egyedül van – szövetséges és szerelem nélkül. Ideje szembenézni a múltjával, és a szíve szavát követni végre.
Amikor beleegyezik, hogy megvédi Skye Tierney, az egykori Evernight Akadémia halandó diákja életét, még nem tudja, milyen veszélyes játékba keveredik.
Skye újonnan felfedezett természetfeletti képességei magukra vonják a gonosz, csábító vámpír, Balthazar és a családja gyilkosának figyelmét is. A nagy hatalmú vámpír most azt tervezi, hogy Skye tehetségét a saját gonosz céljai eléréséhez használja ki.
Balthazar bármit megtenne, hogy megállítsa Redgrave-et, és beteljesedjen régóta táplált bosszúvágya. Miközben Skye és Balthazar együtt szállnak szembe a gonosszal, közelebb kerülnek egymáshoz, mint valaha gondolták."

Elvárás: *

* Colleen Houck: A tigris átka
"Szenvedély. Sors. Hűség.
Kockáztatnád mindezt azért, hogy megváltoztasd a végzeted?
Amikor Kelsey Hayes azon gondolkodott, vajon mit fog csinálni ezen a nyáron, álmában sem jutott volna eszébe, hogy egy háromszáz éves indiai átkot próbál majd megtörni. Egy rejtélyes fehér tigrissel, akit Rennek hívnak. A világ túlsó felén.
Pedig pontosan ez az, ami történt.
Szembeszállva sötét erőkkel, bűvös mágiával és misztikus világokkal, ahol semmi sem az, aminek látszik, Kelsey mindent kockára tesz, hogy megfejtsen egy ősi próféciát, amely örökre megtörheti az átkot.
A tigris átka egy epikus fantasztikus-romantikus sorozat feszült. izgalmas első kötete, egy olyan élmény, amiből még többet akarsz."

Elvárás: *****

2013. február 21., csütörtök

Ajánló - Moly.hu

"A moly.hu egy magyar könyves közösségi oldal, alapítója Nagy Bence tipográfus, újságíró. A regisztrált felhasználók saját korábbi olvasmányaikat csoportosíthatják, értékeléseket, idézeteket írhatnak könyvekről, váró- és kívánságlistákat állíthatnak össze, polcokra rendezhetnek könyveket. Szintén bármely regisztrált felhasználó feltölthet az adatbázisban még nem szereplő könyveket, könyvborítókat, fülszövegeket.
A portál ugyanakkor naponta összesíti az interneten megjelenő, a könyvkiadással, könyvterjesztéssel, irodalommal kapcsolatos híreket, blog bejegyzéseket, információkat, és kommunikációs felülete révén több fajta lehetőséget biztosít az eszmecserére (pl. témák, karcok).
Az adatállomány folyamatosan bővül, 2012 januárjában több mint 110000 könyv, 115000 könyvborító, 77000 fülszöveg szerepel az adatbázisban. A mintegy 41000 tag több mint 1055000 korábbi olvasást regisztrált." 
(forrás: Wikipédia)

Nemsokára - jó, jóó! Április 28-án - leszek két éves a molyon. A portált Lobo blogjának segítségével találtam, teljesen véletlenül, de azóta is áldom az eget, hogy regisztráltam.

Miért is ajánlom?
Minden kedves molynak - legyen az kicsi, nagy, "kezdő" vagy "profi" - nagy segítséget nyújthat. Mindenekelőtt egyszerűen listázza az olvasmányokat, könnyen vissza lehet keresni régebbiekre, különböző szempontok alapján virtuális polcra lehet pakolni a könyveket, valamint az elolvasott könyveket értékelhetjük is. És itt még nincs vége a pozitívumoknak. Vannak különböző kihívások (és persze a hozzá kíérdemelt plecsnik), aminek funkciója egyrészt a szórakoztatás, valamint saját magunk felmérése. Nem elhanyagolható még a cserebere/eladás funkció, és persze a jó társaság. :)

Gyenge pont: Nemrég vezettek be számos szigorítást (ezzel együtt járt pár ki nem érdemelt kitiltás is), és vannak néha kimaradott napok a frissítések miatt.

2013. február 20., szerda

Zenenap (7) - Hollywood Undead

"A Hollywood Undead egy amerikai rap-rock-együttes Los Angelesből. Első albumuk, a Swan Songs 2008. szeptember 2-án jelent meg, első kislemezük a The Kids. Az együttes tagjai jégkorongkapus maszkjához hasonló álarcokat viselnek és álneveket használnak.
Sajátos stílusuk van, általában alternatív rock, hip-hop és dance elemekből állnak dalaik. Sokan azonosítják őket a rap rockkal, vagy a nu metallal. A számok fele fél-alapú stílusban, míg a másik fele rock megközelítésű. Második albumuk, a 2011. április 5-én kiadott American Tragedy folytatja ezt a stílust, de nagyobb szintetizátorok és némi hozzáadott techno elemekkel. Azonban a legtöbb ezen az albumon is a rap rock és hip-hop.
Második albumuk felvételeikor Deuce kikerült a csapatból, helyére egy régi barát, Daniel Murillo (Danny) lépett. Az együttes tagjai egy interjúban azt mondták hogy Deuce távozása elsősorban a zenei eltéréseknek volt köszönhető.
A banda több mint 2 millió lemezt adott el az USA-ban, és több mint 3 milliót világszerte. Hollywood Undead 3. albuma melynek címe Notes from the Underground, bejelentéseik szerint 2013 január 8. jelent meg."
(forrás: Wikipédia)

Két hete ismertem meg a bandát az egyik youtube-os tag csatornáján. Na, jó, nem is, fél éve ismerem, hála a Hollywood News Agency-nek, mivel ez az intója, de komolyan, halványmilka kipárolgásom se volt, hogy a H.U.-tól van a dal. Lényeg, hogy nekem nagyon bejön a stílusuk: ütősek, pörgősek, hörgősek, mondhatni igazi metálos hangulatuk van. Aki nem ismerné őket, annak pár szám (és a többieknek is ;)):

City

No. 5

Knife Called Lust

Everwhere I go

2013. február 19., kedd

Macskaköröm (7)


Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn

"– Te lány vagy. Hallom a hangodból. Én pedig úriember vagyok. Az úriemberek meg nem bántanak lányokat. Bárhová követlek, ha van vized."

"Zavartan elmosolyodtam, mire keresztbe fonta a karját, ajka lebiggyedt, és ettől már megint irtó csúnya lett. Pedig épp azt hittem, hogy a hiedelmekkel ellentétben egy lány reggel is lehet szép."

"– Olyasmit inkább ne ígérj, amit nem fogsz betartani!"

"– Mind egyedül vagyunk, Pippa, ha van velünk valaki, ha nincs.
– Ez nem igaz – jelentettem ki. – Maga soha nem tapasztalta meg, hogy milyen egyedül lenni, hogy milyen minden egyes nap úgy felkelni, hogy nincs kivel szót váltania, nincs kiért aggódnia, nincs kit szeretnie. A tudattal élni, hogy talán soha nem találkozik majd egyetlen emberrel sem. – Rövid szünetet tartottam. – Nem becsüli amije van, mert nem tudja, milyen anélkül."

"Péntek, ha nem voltak felhők, mindig az eget bámulta. Lehet, hogy csillagász volt a régmúlt időkben."


2013. február 18., hétfő

Borítómánia (7) - Sárkányok

Paul Stewart - Chris Riddell: Wyrmeweald


George R. R. Martin: Trónok harca

Colleen Houck: Tiger's voyage
Christopher Paolini: Örökség













Margaret Weis – Tracy Hickman: A sötét égbolt sárkányai

2013. február 16., szombat

Újdonságnézőben (11)

* Julia Quinn: Micsoda éjszaka! - 2013. február közepe
"1824 nagyon jó év volt Daniel Smythe-Smith számára:
- három év száműzetés után visszatért Angliába
- részt vett a világ legrosszabb koncertjén
- megcsókolt egy teljesen ismeretlen hölgyet
- elhárított egy rablótámadást egy londoni utcán
- főszerepet játszott egy tízfelvonásos melodrámában
- szerencséten túlélt egy balesetet
- ártalmatlanná tett egy őrültet
- szerelmes lett
És még csak áprilist írunk…" -
GABO

 * Veronica Roth: A lázadó - 2012. március közepe

"Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz – vagy akár meg is semmisülhetsz.
Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei – Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit – és önmagát –, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel." -
Ciceró

* Diana Wynne Jones: A Merlin-összeesküvés - Előkészületben

"Párhuzamos világok márpedig léteznek. Ki tudná ezt jobban, mint Nick Mallory, aki egyszer már kapcsolatba került velük, köszönhetően horroríró apjának, a wantchesteri scifi-találkozónak és a Föld rezidens mágustanoncának, Rupert Venablesnek?
Most egy újabb, világokon átívelő kaland vár a fiúra, amelyben fontos szerepet játszik egy mágikus valóságból származó lány, Arianrhod (bár ő jobban szereti, ha Roddynak hívják). Otthonában minden varázslatok ura a merlin, ám az előző halála miatt kinevezett új merlin valami sötét titkot rejteget, ami vesztét okozhatja akár az egész multiverzumnak.
A vándorló palota többszörösen díjnyertes írónője éppoly lelkesen írt a gyermekeknek, mint a felnőtteknek. Varázslatos világait bemutató sorozatunk újabb kötete, a Varázsvilágok sorozat második epizódja is remek szórakozást nyújt kicsinek és nagynak egyaránt." -
Galaktika

* Mark Lawrence: Tövisek Királya - 2013. március
"A fiú, aki király akart lenni, megszerezte a trónt…
Csaták százai perzselik fel a földeket, amint nagyurak és kiskirályok viaskodnak a széthullott birodalom uralmáért. A galádul lemészárolt anyja és öccse megbosszulásához vezető hosszú úton Honorous Jorg Ancrath herceg kiderítette, kik állnak valójában e végtelen háború mögött. Megismerte a játszmát, és elhatározta, hogy ő fogja letarolni a táblát, bármi áron.
Húszezres hadsereg vonul Jorg vára ellen, a próféciák és a nép istenített bajnokának vezetésével. Minden becsületes ember azért fohászkodik, hogy ez a dicső lovag egyesítse a birodalmat, begyógyítva sebeit. Minden jó király tudja, hogy meg kell hajolnia a túlerő és a jövendölések előtt, ha másért nem, hogy népét és birtokát mentse. De Jorg király nem jó király.
Jorg tisztában van vele, hogy a nála sokkal erősebb ellenséget tisztességes harcban nem győzheti le. Ám a tisztességes játszma sohasem szerepelt a tervei közt." - 
Fumax

2013. február 15., péntek

Könyvtár Péntek (6)

Múlt heti könyvek:
- Olvasott:

* Nakahara Aya: Love*Com 1.
* Nakahara Aya: Love*Com 2.
* Nakahara Aya: Love*Com 3.
* Joanne Fluke: Csók és gyilkosság
- Jelenlegi:
* Marissa Meyer: Cinder
- Hosszabítás:
* Andri Snaer Magnason: LoveStar
- Olvasatlanul vissza:
* Diana Wynne Jones: Az égi palota
- Kihozott könyvek:
* Patrick Ness: Válasz és kérdés
"Todd, a kegyetlen hadsereg elől menekülve, a végzetes sebesülést szerzett Violával egyenesen a legfőbb ellenség, a Mesterpolgár karjai közé fut. Violát elszakítják tőle, őt börtönbe zárják, és meg kell tanulnia a Mesterpolgár új rendje szerint létezni. Milyen titkok rejtőznek a városon kívül? Viola életben maradt? Hol van? Mi az a titokzatos Válasz? Majd újabb és újabb bombák robbannak... A kés a zajban folytatása, a Chaos Walking trilógia második kötete izgalmas, megrendítő, mélyen megindító regény a helytállásról, a legszélsőségesebb körülmények között is."
Elvárás: *****

* Patrick Ness: Háború a békéért
"Háború! Végre! - mondja a Mesterpolgár. Három hadsereg masírozik ÚjPrentissvárosban. A céljuk ugyanaz, megsemmisíteni a másik kettőt. Todd és Viola ott van az egész borzalom sűrűjében, nincs esély a menekülésre. A csatában megszólal egy harmadik, bosszúra vágyó hang is. Hogyan vessenek véget a háborúnak? Hogy lesz így béke? Ha a háború szörnyeteggé teszi az embereket, mi vár még rájuk? - A díjnyertes Chaos Walking trilógia elképesztően izgalmas befejező kötete egy magával ragadó regény a hatalomról, a túlélésről és a háború romboló valóságáról."
Elvárás: *****

* Sylvia Day: Hozzád kötve
"Ha könyvet kellene ajánlanom azoknak az olvasóknak, akik szeretik az Ötven árnyalat trilógiát, elsőként ezt a perzselő szerelmi jelenetekkel teli művet ajánlanám. - (Dear Author). Gideon Cross olyan erővel lépett be az életembe, mint a sötétségbe hasító villám. Ez a gyönyörű, sugárzó férfi maga volt a fehér izzás. Soha eddigi életemben senki és semmi nem vonzott még ilyen ellenállhatatlanul. Úgy vágytam az érintésére, mint drogos a napi adagjára, bár éreztem, hogy elgyengít, mégsem tudtam, nem is akartam ellenállni. Sérült és törékeny lettem, ő pedig oly könnyedén megtörte az ellenállásomat, és áthatolt az eddig kemény páncélon. Gideon birtokában volt a tudásnak. Megvoltak a maga démonai. Egymás tükörképeivé váltunk, visszavetítve a másikra legbensőbb világunkat, legmerészebb vágyainkat. Szerelme megbéklyózott, átformált, és én csak azért esedeztem, nehogy kínzó múltunk elszakítson minket egymástól."
Elvárás: ***

* Chuck Palahniuk: Altató
"Carl Streator újságíró egy nap különös megbízást kap szerkesztőjétől: a hirtelen bölcsőhalálról kell cikksorozatot írnia. Alighogy nekilát e nem kifejezetten hálás feladatnak, különös felfedezést tesz: az áldozatok mindegyikének ugyanabból a könyvből, ugyanazt a verset – egy afrikai törzsi mondókát – olvasták fel a haláluk előtti este. Carl fejében hamarosan összeáll a kép, és kezdetét veszi a hajtóvadászat a mondókás könyv fellelhető példányai és a Varázskönyv után, amelyben a gyilkos mondóka eredetije szerepel. A keresésben „segítségére” lesz Helen Hoover Boyle ingatlanügynök – akinek múltja és rózsaszín hajkoronája súlyos titkokat rejt –, Helen titkárnője, Mona Sabbat, a fiatal neohippi boszorkány, valamint Mona megszállott pasija, Osztriga, a Harcosok klubja Tyler Durdenjének ikertestvére, aki akár emberek milliárdjait is könnyű szívvel feláldozná, ha ezzel „megmenthetné” bolygónkat. A díszes társaság egyre hajmeresztőbb kalandokba keveredik, ahogy keresztül-kasul száguldozik Amerikán. Vajon sikerül-e megmenteniük a világot? Vagy éppen ők maguk jelentik a legnagyobb veszélyt az emberiségre?
A Harcosok klubja, a Cigányút és a Láthatatlan szörnyek írója a Cartaphilus Kiadó életműsorozatának legújabb darabjában egy olyan világba kalauzolja olvasóit, ahol a szavakkal ölni lehet. Ismerősnek tűnik a hely?"

Elvárás: ****

* Joanne Fluke: Epertorta és gyilkosság
"Hannah Swensen újra nyomoz. A krimisorozat első részében a lángvörös hajú hősnő bebizonyította, hogy logikája és bátorsága – megbolondítva egy csipetnyi fanyar humorral – legalább annyira különleges, mint közkedvelt süteménykreációja az Egzotikus csók. Ezúttal a leleményes cukrásznő a Lake Eden-i sütőverseny zsűrijében elnököl, ahol valóban vérre menő a küzdelem.
Lake Eden élete felpezsdül, mert a Hartlan Liszt igazgatója az évenként megrendezendő desszertsütőverseny helyszínéül választja a barátságos amerikai kisvárost. Hannah az öttagú zsűri elnökeként izgatottan készül a nagy eseményre. Amikor azonban az egyik zsűritagot, Boyd Watson edzőt vérbe fagyva találják a Hannah-féle epertorta maradványai között, a vakmerő cukrásznő egy barackos kenyérfelfújt és egy kakaós süti elkészíttése közben újra magánnyomozásba kezd, és rövidesen szövevényes bűnügyre derít fényt. Vajon Watson zsűritagként mondott kemény kirtikái adhattak okot a gyilkosságra? A nyomozás izgalma emelkedik, akár a tészta a sütőben, ráadásul Hannah-nak vigyáznia kell, mert a gyilkos sejti, hogy a nyomában vannak, és ha kell, újra akcióba lép."

Elvárás: *****

* Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn
"Pippa Kenn tizenkét évesen veszítette el az édesapját: ő volt az egyetlen ember, akit valaha ismert. A lány egyedül marad az erődházban, ahol a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak. Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért vagy egy érintésért. Azonban nincs más rajta kívül az erdőben, kivéve a biológiai katasztrófa áldozatait. Ezek a lények gyűlölik a szépséget és emberséget, az elvesztett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát. Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik: egy vándor érkezik. A sebesült fiú fittyet hány a túlélés szabályaira. Egy paradicsomi kolóniáról beszél, ahol rengeteg ember életben maradt. Azonban őket is halál fenyegeti, egy horda közeledik, és a fiú ennek hírét viszi hozzájuk. Vajon Ruben igazat mond? Létezik ez a hely? Pippa bizalmát nehéz elnyerni, az örökös küzdés óvatossá tette. Ruben azonban nem adja fel. Útra kelnek, bármilyen veszélyes is, és a vándorlás közepette egy bensőséges, lágy érzés is életre kel. Létezhet szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom? Mi az, amit Ruben elhallgat? A napszemű Pippa Kenn posztapokaliptikus-romantikus ifjúsági regény, a Pippa Kenn trilógia első része."
Elvárás: *****

* Michelle Zink: Prófécia
"A tizenhat esztendős Lia Milthrope nemrégen veszítette el édesapját, s immár teljesen szülő nélkül maradt. Amikor azonban egy különös jel tűnik fel a csuklóján, lassan ráébred, hogy a bélyeg, amelyet viselnie kell, sokkal súlyosabb az árván maradt leány titulusánál. Lia és ikerhúga, Alice végzetes szerepet örökölt egy ősi próféciában, amely évszázadok óta ikrek generációit fordította egymás ellen. Lia eltitkolja felfedezését Alice s még szerelmese, James elől is, ám ahhoz, hogy teljesen megszabadulhasson a titok terhétől, véget kell vetnie a próféciának. Csak akkor értheti meg végre szülei halálának rejtélyes körülményeit, s a csuklóján sötétlő jel valódi jelentését; csakis akkor tudhatja meg, meddig képes elmenni Alice, hogy őt legyőzze, és miféle pusztulást hozhat a prófécia a világra."
Elvárás: **

* Ian McDonald: A dervisház
"Bomba robban egy isztambuli villamoson – egy átlagos nap, egy mindennapos merénylet a 2027-es év Törökországában, amely az Európai Unió legfiatalabb, legsokszínűbb, ugyanakkor legszegényebb tagja: Közép-Ázsia bazárja, a földgázkincsek kapuja, a nanotechnológiai fejlődés műhelye.
Ez a robbanás azonban az Adem Dede téri dervisház minden lakójának életét felforgatja: a katasztrófákra fogadásokat kötő, nyugalmazott közgazdászprofesszorét, az országos földgázcsalással élete legnagyobb dobására készülő brókerét, a legendás, mézzé lett ember nyomába eredő régiségkereskedőét, a nanotechnológiai újítást eladni próbáló marketingesét, a szívbeteg kisfiúét és a házban bujkáló férfiét, aki a merényletet követően dzsinneket kezd el látni. Olyan veszély nyomára bukkannak, amely nem csak Törökországot, hanem Európa többi részét is fenyegeti…"

Elvárás: *****

* Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
"A cirkusz váratlanul érkezik.
 Jövetelét nem jelzi semmi.
Egyszerűen csak ott van, holott tegnap még nyoma sem volt. Ez a világ egyszerre ragyogó és sötét. Nem akarsz majd kilépni belőle.
Az éjszakai cirkusz fekete-fehér sátraiban páratlan élmény vár rád: az öt érzék ünnepe! A varázslat és a füst mögött azonban ádáz küzdelem folyik: a két fiatal mágust, Celiát és Marcót kisgyermek koruktól fogva azért tanították, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másikon. Sokáig nem is sejtik, hogy mestereik egy olyan játszmába kényszerítették őket, aminek a végén csak egyikük maradhat életben. Ám Celia véletlenül rájön erre, s feladva a versenyt, közösen lenyűgöző varázslatba kezdenek. Erejüket onnantól fogva csak arra használják, hogy örömet szerezzenek vele a másiknak, és az új játék közben gyanútlanul egymásba szeretnek. Mély és varázslatos érzéseiktől hunyorogni kezdenek a lámpák, és a helyiséget elönti a meleg. Mestereik azonban megelégelik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, és közbelépnek. Celiáék rádöbbennek, hogy nem kerülhetik el a játszma végkifejletét. Csak egyetlen kiutat látnak, de ahhoz minden tehetségüket latba kell vetniük..."

Elvárás: *****

* Margaret Weis: Lélekkovács
"A mágus lelke a mágia kohójában kovácsolódik. Raistlin Majere hatéves korában találkozik a főmágussal, aki beíratja egy mágusiskolába. A tehetséges, de sok bántásnak kitett kisfiú a mágiában látja a menekülés útját. Az Ősmágia Legendás Tornyaiban élő varázslók titokban figyelik a fejlődését, mert sötét árnyékokat látnak gyűlni Raistlin feje felett, miközben ugyanezek az árnyékok terjeszkednek Ansalon felett is. Raistlin végül egészen közel kerül a céljához, hogy varázsló legyen. Először azonban ki kell állnia a rettegett Próbatételt az Ősmágia Legendás Tornyában. Örökre megváltozik az élete - ha túléli. "
Elvárás: *****

* Cat Patrick: Forgotten - Úgyis elfelejtem
"Minden éjjel, miközben a tizenhat éves London Lane alszik, az aznapi események törlődnek az elméjéből. Reggelre csupán a jövőjére emlékszik. A lány megszokta már, hogy az előző este írt jegyzetei és egy bizalmas barátnő segítségével éli túl a napot. A dolgok azonban a fejük tetejére állnak, amikor az iskolában feltűnik egy új fiú. Luke Henry nem olyasvalaki, akit az ember csak úgy elfelejt, ugyanakkor - bárhogy is próbálja - London nem találja őt az előtte álló történések emlékképei között. Amit előre lát, az viszont egyre nyugtalanítóbb. Rájön, hogy ideje utánaeredni a múltnak, amit folyamatosan elfelejt még mielőtt elpusztítaná a jövőjét."
Elvárás: ****


* J. R. Ward: Feloldozott szerető
"A New York állambeli Caldwellben halálos harc folyik a vámpírok és gyilkosaik között... A könyörtelen Vishous pusztító átokkal kénytelen együtt élni, és azzal a rémisztő képességgel, hogy a jövőbe lát. Az apja által vezetett harcosok táborában nőtt fel, ahol sokszor bántalmazták. A testvériség tagjaként nem érdeklik az érzelmek, csupán az Alantasok Társaságával folytatott háború. Mégis egy emberi lény, Jane Whitcomb doktornő menti meg a biztos haláltól, akinek feltárja lelkét és szenvedéseit, és életében először megtapasztalja az igaz szerelmet. Sorsát azonban így sem kerülheti el, hiszen előre látta; a nőnek nincs helye az életében."
Elvárás: *****

* Marissa Meyer: Cinder
"Százhuszonhat évvel a negyedik világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra... Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van... Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás "nemzetbiztonsági ügy". Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet."
Elvárás: *****

2013. február 14., csütörtök

Ajánló - Wolf's rain

" Wolf's Rain egy anime. Az animét 2003. január 3-án kezdték sugározni a televízióban és ezt ez év július 29-én fejezték be a 26. résszel. 2004 telén megjelent a 4 részes OVA és a manga befejezése is ez időtájra tehető.
Az anime az apokaliptikus jövőben(vagy a múltban) játszódik. A városok nyomasztóak, az emberek egyre fogynak. Egy prófécia szerint a világvége közeledik és akkor elérkezik a Földre a Paradicsom, az utat pedig csak a farkasok találhatják meg. Farkasokat pedig hosszú ideje nem láttak, kihaltnak hiszik őket, hisz régebben vadásztak rájuk, mert úgy hitték, hogy pont ők hozzák el a világvégét. Pedig az emberek között élnek, emberalakot öltve élnek a túlélésért. A történet egy fiatal farkas csoportról vagy inkább falkáról szól. Kiba, Tsume, Toboe, Hige és Blue (aki a történet közepe fele csatlakozik a falkánkhoz) elindulnak megkeresni a Paradicsomot és időközben egyre inkább összeszoknak. Az útjuk során rengeteg kalandba keverednek és találkoznak az alkímia leányával Cheza-val (aki valamilyen érthetetlen módon amikor magáról beszél mindig azt mondja hogy: Ez aki a puszta holdvirágból született.) A történetben a "fő gonosz" Darcia aki úgymond 'Nemesi származású'. Félig farkas félig ember (!NEM FARKASEMBER!) a farkasokkal akar megküzdeni mondván : Nem az ősei okozták a családra az átkot amely az 1/2 farkas mivoltát okozza hanem a farkasok a büntetendők."

Molyon hallottam először az anime nevéről, ami első hallásra megtetszett. Rákerestem az első részre, és egyszerűen beleszerettem a történetbe.

Miért is ajánlom?
Disztopikus, komor hangulatú, mondhatni epikus történet. Egy erőszakos világ képét vetíti a nézők elé, mindezt megtetézve gyönyörű grafikával, és szerethető karakterekkel, akiknek a személyiségük akár valós személyeké is lehetne.

Gyenge pont: Magyarra nincs szinkronizálva, így csak gyorsolvasóknak ajánlott.

Az anime 30 részes.

2013. február 13., szerda

Zenenap (6) - Black Veil Brides

"A Black Veil Brides (röviden BVB) egy 2006-ban alakult amerikai rock együttes Hollywoodból. A banda egyedi megjelenéséről is ismert, amit 80-as évekbeli glam metal zenekarok, például a Kiss és a Mötley Crüe inspiráltak. Rajongóikat BVB Army-nak szokták nevezni.
A Black Veil Brides stílusa az együttes 2006-os létrejötte óta folyamatosan változik. Mikor a Sex & Hollywooddal debütáltak, a hangzásuk a post-hardcore és az alternatív rock között mozgott, és tévesen az emo jelzőt is rájuk aggatták, a kinézetük miatt, de Andy soha még hallani sem akart erről, ő a kezdetektől egy rock együttesnek szánta a Black Veil Bridest. A We Stitch These Wounds megjelenésének idején teljesen kicserélődött a felállás, a hangzás és a külső is, amiért a gothic rockba sorolták őket, pedig egyre inkább a metalcore és a hard rock felé közelítettek, bővelkedve a screamekben. Jake Pitts érkezésével majdnem mindegyik számba került gitárszóló. A Set the World on Fire és a Rebels kiadásakor külsőségekben a hair metal felé mozdultak el, miközben sokat elhagytak a metalcore-ból, és ennek helyét egyre inkább a hard rock és a heavy metal vette át. A harmadik nagylemezük az előzetes elmondások alapján egy punk rock album lesz."

Egyik barátom ajánlotta néhány hete. Azt hittem, hogy valami újabb fiatal banda lesz, ami néhány hónap után fel is bomlott, tehát eléggé meglepett, amikor rámentem a csatornájukra, hogy több, mint 6 évesek. A stílus nekem nagyon bejövős, a szövegek ütősek. Mindenképp érdemes legalább egy-két számukat meghallgatni.


Unbroken

In the end

Knives and pens

2013. február 12., kedd

Macskaköröm (6)

Andri Snaer Magnason: Lovestar

"Minden alkalommal, amikor levegőt veszek, valami megsajdul bennem. Örökre egy ütemre akarok veled lélegezni."

"Egy tízgrammos királylepke műholdas segítség nélkül odatalál ezer kilométerre fekvő helyre. Egy csér évről évre elrepül észak-izlandi fészkéből a kedvenc sziklájához a dél-afrikai Fokvárosban, és csak az ösztöne vezérli. Mogyoró, mazsola vagy porszem nagyságú aggyal rendelkező állatok is képesek voltak erre, de a nagyra nőtt fejű embereknek tizennyolc műholdra, vevőre, radarra, térképre, iránytűre, jeladóóra, húsz év képzésre és egy hullámokkal csaknem az átlátszatlanságig telt légköre volt szükségük ahhoz hogy megismételjék a mutatványt."

"Ilyet még nem pipált. Semmihez sem volt fogható, mintha egy mesébe csöppent volna.
– De hisz ez…
– Pontosan.
Indriði a magasba emelte a kezét.
– Ez Miki egér! Miki egerek! Miki egeret hoztatok létre, igazi élő Miki egeret! […]
– Óvatosan, cimbora. Az egerek még nincsenek készen. Meg kell tanulniuk egy kis jó modort.
– Micsoda?
– Vadak, megeszik a gyerekeket.
– Ja. értem – mondta Indriði. – A hörcsögöm, Bolyhos is mindig megette a kölykeit.
– Nem kölyköt mondtam – mondta Grímur. – Gyerekeket."

"Megrendelés:
Fehér lánggal égő külső magnéziumréteg, majd pirosan-sárgán lángoló sárga kénvegyület, aztán egy réteg zölden sziporkázó halványzöld rézszulfát, majd az alsónemű; szivárványszínűen égő keverék: 60% műszál, 40% gyapjú, végül a test természetes napfehér ragyogása, két felrobbanó szilikonpárna tűzijátékától kísérve.
A mindössze ötvenhárom évesen májgyulladásban elhunyt Pamela Anderson megrendelése, akinek Hollywood feletti hullása különösen emlékezetessé vált."

"A világot olyan alapossággal nyilvántartották, hogy a legutolsó tengerben úszó kuláról is ki lehetett nyomozni, ki a tulajdonosa."

2013. február 11., hétfő

Borítómánia (6) - Kedvencem a kék

Éppen rám jött a hangulat, hogy kék borítókat nézegessek. Na, de ha már kék, akkor legyen nagyon kék. Most nem magyar borítókra, hanem kifejezetten külföldiekre vadásztam. Íme az eredmény. (Goodreads is my friend.)

Seanan McGuire: Ashes of Honor

Veronica Rossi: Throught the ever night
Julie Kagawa: The Lost Prince

Chloe Neill: Biting Cold

Kristin Cashore: Bitterblue

2013. február 10., vasárnap

Spirit Bliss: A jövő árnyai

"A Gonosz ott van mindenhol. A lábunk alatti csatornákban, elhagyatott házakban, elsötétített ablakú lakásokban.
De hamarosan előbújik.
Te biztonságban érzed magad?
Katherine úgy tért vissza a középkorból 2012-be, hogy a küldetése nem járt sikerrel. A „Véreskezű” még mindig életben van, és arra készül, hogy amint a Nap fénye kialszik, átveszi az uralmat az emberek világa fölött. Katie azt hiszi, ő egyetlen, aki megállíthatja, ám rá kell jönnie, nem csak ő munkálkodik a világ megmentésén.
A középkor óta szerveződik egy ellenálló csoport, amely mostanra igazi szervezetté nőtte ki magát. Céljuk, hogy megvédjék Katherine-t a „Véreskezűtől”, és megmentsék a jövőt a rémuralomtól. Ám ez a cél nagy árat követel Katie-től!
Vajon képes lesz lemondani Casimir szerelméről, csak hogy ne szabadítsa rá a gonoszt a világra? És ki lehet az, aki a biztonságos búvóhely ellenére újra és újra az életére tör? Áruló van az ellenállók között, vagy a „Véreskezű” valahogyan áttört a tökéletesnek hitt védelmi rendszeren?
Rejtélyek, kaland, szerelem és szenvedély! Ez egy olyan történet, amelyben sosem tudhatod, mi fog történni, és ki áll a jó oldalon! Nem bízhatsz senkiben, talán még önmagadban sem!
A démon érintése még mindig elkápráztat…"


Elolvastam az utolsó oldalt. Aztán még egyszer. És még egyszer... Aztán rájöttem, hogy tényleg vége. És akkor majdnem nekimentem a falnak. Az első kötetben már meg kellett volna szoknom, hogy Adrinál semmi se biztos, mindenhol van egy újabb csavar. De ez akkor is brutalitással ér fel! Nem fogom kibírni a következő részig!

Casimir továbbra is kedvenc, de Payton-nal is kezdünk összemelegedni. Előbbi jelleme mondjuk nem sokat fejlődött, de most ezzel nem találtam semmi problémát. Kedvenc jeleneteim vele a csetelős részek.
Payton Casimir-hez képest egy parányival összetettebb alkat. Állandóan dühös valamiért, hirtelen haragú, de közben hűséges, és éleseszű. Kíváncsi vagyok, a harmadik részben milyen sorsa lesz.
És Valdemar, szívem csücske. Tipikus antihős köntöst húzott rá Spirit - hol mogorva és elutasító, máskor bepillanthatunk a páncélja mögé, csak hogy a következő pillanatban elárulja a többieket... vagy mégsem?

A történet a szokásos stílusban íródott meg: legelőször elindulunk egy szálon, később észrevétlenül becsatlakozik egy másik szál, ami egy nagyobb fordulattal láthatóvá is válik, és ezt a sémát követve többször megismétli a csavarokat. Szinte kapkodtam a fejem, hogy akkor most mi van?

A vége ugyanolyan függővég, mint az első köteté. Annyira meglepő, hogy lapoztam volna tovább, hogy ez most komoly, és mikor felfogtam, hogy nincs több, vége, akkor szépen becsuktam a könyvet, és percekig bámultam a fehér falat, hogy vajon miért nem csapom oda a könyvet?!

No para. Én is szeretlek, Spirit. 5 csillag.


Adatok:
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó - Vörös Pöttyös Könyvek
Oldalszám: 344 oldal
Megjelenés: 2012
Sorozat: Démoni érintés (2.)
Egyéb megjegyzés: Puhatáblás, 2549 Ft

2013. február 9., szombat

Újdonságnézőben (10) - Borítók

Leiner Laura: Szent Johanna Gimi 8/1 - teljes borító


Brian Wilson Aldiss: Szuperállam
Várható megjelenés: február második fele