Maggie Stifvater sorozata az Örökké-vel véget ért.
Tartalom saját hangnemben (SPOILERES): Grace az előző kötetben farkassá változott, és eltűnt. Sam, akit egy agyhártyagyulladásos-injekcióval valamennyire kigyógyítottak az alakváltásból mindeközben búsong, keresi a lányt. Cole, a bukott énekes keresi az ellenszert az átváltozásra, saját magán próbálja ki a különböző drogokat, ezen kívül hívogatja Isabelle-t, aki nem veszi fel a telefont.
A triológia utolsó könyve a többihez képest lassan kezdi a történetet, sok a leírás, viszont vigasztalhatjuk magunkat a karakterek érzelmeinek a kibogozásával, ami az én szemszögemből nézve egy gordiuszi csomó. Számomra az eleje borongós hangulatú, és sajnos néhol eléggé unalmas.
A közepén, körülbelül onnantól, mikor Sam (végre-valahára) megtalálja Grace-t kezdenek a dolgok érdekessé válni. Cole és Isabelle civakodásai megfűszerezik azt a péksütit, amit Sam és Grace alapul gyúr. Hamarosan feltűnik a veszély fellege: az újabb hajtóvadászat.
Nagyon szerettem volna már ezt a könyvet elolvasni, de sajnos csak néhány napja találtam rá a könyvtárban. A Sam és Grace-szál most egészen vékony volt, jobban szerettem a Cole és Isabelle párosítást. Sokan hasonlítanák egy folyóhoz, ahogy most én is teszem: csermelyként indult, ami folyóvá, majd zuhataggá nőtte magát. Amit viszont nagyon hiányoltam: szerintem kellett volna egy utolsó utáni fejezet ezzel a címmel:
10 évvel később
Számomra ez a könyv: 4 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése