2013. március 6., szerda

Zenenap (9) - Green Day

"A Green Day kaliforniai punk rock együttes. 1989-ben tűnt fel 1000 hours című kislemezével. Elődjének tekinthetjük a két alapító tag előző formációját, a Sweet Children együttest, amelyet a két jó barát elég fiatalon, alig tizennégy évesen alapított. Jelenlegi tagjai Billie Joe Armstrong énekes és gitáros, Mike Dirnt basszusgitáros és vokálos, illetve Tré Cool dobos és vokálos. Koncertjeiken még a csapat tagjai Jason White gitáros, Jason Freese billentyűs, szaxofonos, harsonás, Mike Pelino gitáros és Ronnie Blake, aki trombitán játszik.
Legsikeresebb albumuk az az 1994-ben kiadott Dookie, amelyből világszerte húszmillió példányt adtak el, és ennek köszönhetően nagy hírnévre tettek szert. Ezután már csak a 2004-ben megjelent American Idiot elnevezésű albumuknak sikerült hasonló népszerűséget hoznia, amely világszerte tizenötmillió példányban kelt el. Összesen 65 millió példányban keltek el az albumaik, ebből 24 millió az Amerikai Egyesült Államokban.
A Green Day számos zenei díj tulajdonosa."
(forrás: Wikipédia)

Már több éve történt, hogy először hallottam a banda nevét, de az osztálytársaim által ismertem csak meg igazán a bandát Karácsony környékén. Bár nem mondanám, hogy különösebb rajongója lennék a Green Day-nek, vannak igazán jó számai, amik bekerültek a kedvenceim közé. :)

Boulevard of Broken Dreams

21 Guns

Basket Case

The Forgotten

Nincsenek megjegyzések: