A pusztító angyal után (1. könyv) nem hallottam semmi információt az elkövetkező megjelenésekről, így amikor szemen ütött a könyvtárban, igencsak meglepődtem. //Az olvasása előtt derítettem ki - még április környékén adták ki. Hoppá!//
"Jon Courtenay Grimwood, a többszörösen díjazott regényíró Assassini-trilógiájának második kötetében tovább bonyolódik a középkori Velence titkos történelme.
Miközben a bizánci és a német-római császár egymással hadakozik a városállam birtoklásáért, Velence sorsa három ember kezében van.
A frissen lovaggá ütött Sir Tychóéban, aki legyőzte ugyan a mameluk támadókat, de nem tudja elérni, hogy a nő, akit szeret, viszontszeresse. A gazdag és elkényeztetett Lady Giuliettáéban, Tycho szíve hölgyének kezében, aki tizenhat évesen megözvegyült egy kisgyerekkel. Végül egy kolduslányéban, aki a sírból tért vissza, és Sir Tychóhoz hasonlóan nem bírja a napfényt…
Együtt kell – a velencei udvar ármányos csapdáit kikerülve – legyőzniük a fenyegető veszélyt. A shakespeare-i szálakban is igen gazdag történet egyszerűen letehetetlen!"
Sokkalta jobbra sikeredett, mint az első kötet, bár az is nagyon tetszett. Kezdjük azzal, hogy nem kerültek képbe újabb szereplők, emiatt tehát könnyebben képben maradtam, ki kicsoda, és kevesebbszer kellett használnom a könyv elején található családfát. A nyelvezete is érthetőbb, ami az újabb fordító érdeme lehet. Köszönet Farkas Veronikának!
A világ a megszokott hangulatot hozta, - sötét, borongós, véres - fantasztikus. Ami szintén dícséretére válhat, az a több helyszínváltás. Ezenkívül kicsit belebonyolódhatunk XV. századi fantasy-ba is. Tycho-ról is egyre több minden derül ki, a történet is tart valamerre, ami ugyebár jó pont.
Az első kötet inkább bevezető volt, mint kidolgozott - sok volt benne az összevisszaság. Elcsattant egy lanyha kis romantika, de leginkább tömény infó és vér volt. Azonban (!!) mégis valahogy jóra sikeredett. (
A romantika is előtérbe kerül. Ez persze nem meglepő, hiszen a mai kor fantasy könyveiben szinte kivétel nélkül megfordul a csöpögés. A száműzött angyal-nak viszont sikerült elérnie, hogy meglegyen a szerelmes szál, de inkább a durvább formában, mint folyékonyban, ami nemhogy újdonság, de egyben felfrissülés is.
Továbbra is kedvenc sorozat maradt tehát a bérgyilkosok sorozat, Tycho kedvenc karakter, és ez megint egy 6 csillagos könyv.
Adatok:
Kiadó: Jaffa Kiadó
Oldalszám: 364 oldal
Megjelenés: 2012
Sorozat: Assasini-trilógia (2.)
Egyéb megjegyzés: Puhakötésű, 2980 Ft
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése