Leiner Laura: Szent Johanna Gimi 7. - Útvesztő
"– Amit a legjobban szeretek Emóban, az az, hogy egyáltalán nem erőltetett. Bírom, ha festékes a ruhája, az arca, a keze, a bakancsa. Bírom, hogy elmegyünk kajálni, és bármit megeszik, sőt, szerintem azt se tudja, mi az a szénhidrát. Bírom, hogy mindig hangosan röhög, és nem érdekli, hogy mások mit gondolnak róla… Bírom, hogy fura ruhákat hord, hogy idétlenségeket néz, hogy magasról tesz a divatra, hogy minden rohadt „cuki” kép láttán visongani kezd, és állandóan meg kell ígérnem, hogy megszerzek neki valami kisállatot. Bírom, hogy nem nyafog a robogón, hogy bármilyen filmet megnéz, hogy tudok vele playstationözni, hogy lehet vele röhögni és hogy akármikor csinálhatom ezt, mert nem jajgat érte – mondta, aztán hirtelen odanyúlt Virághoz, és két kézzel összekócolta a haját. Virág tényleg nem kezdett el vinnyogni, csak hangosan nevetve hagyta, hogy Ricsi a fél karjával megragadva magához ölelje, majd folytatta. – Kit érdekel, ha ma elfelejtett fésülködni? Ez legyen a legnagyobb hibája – vonta meg a vállát. – Teszek rá. Nézd meg őket – biccentett Edináék irányába, akik hárman igyekeztek a suli felé, konkrétan a teljes őszi divatkatalógusba öltözve. – Belőlük van egymillió. Emóból meg egy."
"A gondolataimba merülve ücsörögtem a babzsák fotelemen, amikor felcsendült a Basket Case, én meg azonnal felvettem a telefont.
– Végre leráztam Cortezt, már vártam, hogy hívj, Pisti – szóltam bele. Cortez akkorát röhögött a vonal másik végén, hogy önkéntelenül is elmosolyodtam.
– Pisti? – kérdezte nevetve. – Pistivel csalsz meg?
– Mi bajod Pistivel?
– Á, nem, semmi. Biztos jó arc."
"….., amíg rá nem kattintottam Cortez adatlapjára. Na és akkor ledöbbentem. Ugyan is volt egy feltöltött képe, méghozzá rólam! Az a kép volt, amit Virág készített a ruhaszalonban, amikor fentről fényképez, én pedig a fehér ruhámban ülve felnézek a kamerába. Nem voltam betaggelve rajta (nem akarta, hogy bejelölgessenek ismerősnek), és a kép alatt is csak két rövid szó volt írva: „my girl"."
"[Virág] – Jó. Szóval. Uhh. A tünetek alapján biztos, hogy… nekem… jaj. Szóval prosztatagyulladásom van – mondta ki. Én mosolyogva a szám elé kaptam a kezem, Kinga pedig lehunyt szemmel egyszerűen megfejelte a mosdó csempéjét. Egymás után háromszor."
"– Tisztelt tizenkettő bé – sétált ki hozzánk Máday.
– Máday néni! Csokoládé! – kurjantotta Zsolti. Ő a barátait általában úgy köszönti, hogy „csoki”, de ha felnőttel van dolga, akinek meg szeretné adni a tiszteletet, akkor udvariasan azt mondja, „csokoládé”. Valóban, az úgy tényleg sokkal megtisztelőbb."
