Kelley Armstrong: A szellemidéző

Először is el kell mondanom, hogy a molyos ajánlások és a kiemelkedően jó YA-könyvnek való minősítéséért kezdtem el a sorozatot. Öszintén nem tudom, mit is vártam. Egy új Harry Potter-szerű átütő sikert? Egy pályázót a Top Kedvencek Listára? Esetleg egy nagy csalódást? A legpontosabban egyik feltett kérdés se tudja leírni, mit is érzek a trilógiával kapcsolatban. Nézzük részletesen.

"Chloé Saunders nem akar mást az élettől, mint bármelyik tinédzser: esélyt arra, hogy befejezhesse az iskolát, barátokat találjon, és talán egy fiút is magának. Amikor azonban elkezd szellemeket látni, megérti, hogy az élete soha nem lesz olyan, mint a többieké. 
A figyelmét követelő szellemektől körülvéve Chloé végül összeomlik, és bekerül egy kisebb elmezavarral küzdő fiatalok számára fenntartott otthonba. A Lyle Ház először normálisnak tűnik, de ahogy Chloé sorra megismeri a többi ápoltat – a sármos Simont és gyanús, soha nem mosolygó bátyját, Dereket, a visszataszító Torit és Rae-t, aki túlságosan is szereti a tüzet – rájön, hogy valami különös, baljós dolog köti össze őket, amit nem lehet a szokásos „problémás a gyerek” viselkedéssel magyarázni. Ahogy együtt nemsokára azt is felfedezik, hogy a Lyle Ház sem egy a szokásos otthonok közül…"

Már az eleje is egy meglepő pozitív csalódás volt. Kezdődik az egész egy visszaemlékezéses jelenettel Chloé múltjából (manapság szinte minden hősnő neve C-vel kezdődik?!), feltárva több tucatnyi kérdést, amire a válaszokat persze egyhamar nem kapja meg az ember. Jó megoldás, Ms. Armstrong. A hirtelen jött izgalmat a következő fejezet egy kicsit lehűti, megyünk a gimibe, jippiájjé, de hopp, jön a harmadik fejezet, és megint kezdhetjük rágni a körmöt. Az írónő mondhatni egy fantasztikus érzelmi hullámvasútra tett fel minket. Öveket becsatolni.

A tartalomban is említett Lyle Ház iszonyú jó ötletnek indult. Az egész könyvnek egy olyan helyszínt biztosított, ami állandó és egyben teljesen szokatlan. Én mindenesetre nem láttam még olyat, hogy valaki a YA műfajt összekeverte volna az „Őrültek Házával”. Szokatlan és egyben valami megfoghatatlan légköre van. A szellemek, mint fantasy elemek teljesen jól ki voltak használva, az ábrázolásuk is megfelelt végre az elgondolásomnak.

A szereplőkkel is teljesen ki vagyok békülve. Chloé egy teljesen normális hősnő, okos - ám korántsem zeninek beállított – és vág az esze, mint a borotva (néha lassabban, mint kellene, de vág). A személyisége is megkapó, ambiciózus, és nagyon tetszett, hogy realista szemmel nézett a dolgokra.

„Ha bolond lennék, én vajon tudnám? Ez az őrültség lényege, nem igaz? Azt hiszed, jól vagy, de mindenki más jobban tudja nálad.” (Chloé)

Derek és Simon, a problémás „iker”. Simon az a fajta személy, aki túl kedves, szinte nyájas, és valami eléképesztően simulékony a természete. Persze, ez csak saját vélemény. Derek a másik véglet. Bunkó, pesszimista, és agresszív karakter, antiszociális beütéssel. A felszínen legalábbis. Nem tudom, ki hogy van vele, de én érzek egy bizonyos „réteget” rajta, ami azt sugdossa, hogy sokkal összetettebb ez a fiú, mint hinnénk. A kapcsolatuk azonban megfogott, és nem engedett, annyira aranyosak.

„– Derek hogy van? – kérdeztem halkan.

– A konyhában tankol.”

„Rám pillantott. A szívem kétszer hevesebben kezdett dobogni.

– Sok mindenről akarok veled beszélni – megérintette a kézfejemet, és olyan közel hajolt, hogy a leheletét éreztem a hajamon.

– Mi van Rae-vel? – követelte egy hang. Megfordulva láttuk, hogy Derek közelít felénk a pázsiton.

Simon káromkodott. – Mondta már neked valaki, hogy az időzítésed egyszerűen pocsék?

–        Ezért nem dobolok! Na, mi is van?”

A stílus is nagyon megkapó volt, imádtam a fel-feltünedező humort is. Egyik kedvenc jelenetem:

„– Akkor tegyél félre ebbe az üvegbe!

– Félre?

– A vizeletből. Ha a maiból adsz nekik holnap, úgy fog tűnni, hogy még mindig szeded a gyógyszert!

– Azt akarod… hogy méricskéljem kis üvegekbe?

– Van jobb ötleted?

– Hmm, nincs, de… – felemeltem az üveget és belebámultam.

– Ó, az isten szerelmére! Tedd félre a pisidet, vagy ne tedd félre! Nekem aztán tök mindegy!

Simon dugta ki a fejét a sarokról, felhúzott szemöldökkel: – Azt akartam kérdezni srácok, hogy mit csináltok, de azok után, amit hallottam, szerintem ezt kihagyom!”

Összességében? Egy fantasztikusan indító könyv, ingyen hullámvasút-élménnyel, egy cseppnyi fantáziával, csokoládés habbal a tetején. Ha még nem olvastad, vesd neki magad, de főképpen a fiatal lelkületűeknek ajánlott. 5 csillag.

 

Adatok:
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó - Vörös Pöttyös
Oldalszám: 344 oldal
Megjelenés: 2011
Sorozat: Sötét Erők (1.)
 Egyéb megjegyzés: Puhakötésű, 2999 Ft

Macskaköröm

J. R. Ward: Megváltott szerető

"– Egy címet szeretnék megtudni.
– Úgy nézek én ki, mint egy telefonkönyv?
– Ami azt illeti, úgy nézel ki, mint egy rakás szar.
– Úgy látom, te sem felejtetted el a régi bókjaidat. – Rehv felhajtotta a kávé maradékát. – Miből gondolod, hogy tudok neked segíteni?
– Mert.
– Ha lennél szíves beszúrni ide-oda néhány igét meg főnevet, akkor talán megértenélek."

"Ebben a pillanatban éles, sivító hanggal megszólalt a füstriasztó.
Phury felnevetett, oldalra fordult, és a mellkasára vonta Cormiát.
– Öt… négy… három.. kettő…
– Booooocsiiiiiiiii! – kiáltotta Layla a földszintről.
– Ezúttal mi történt, kiválasztott? – kiabált vissza Phury.
– Rántotta – érkezett a hangos válasz.
Phury megrázta a fejét, és halkan odasúgta Cormiának.
– Pirítósra tippeltem.
– Az nem lehetne. Tegnap tönkretette a kenyérpirítót.
– Tényleg?
Cormia bólintott.
– Pizzát akart sütni benne, és hát a sajt…
– Mindenbe belefolyt?
– Mindenbe.
Phury hangosan visszakiáltott a lánynak.
– Semmi baj, Layla! Mosd el a serpenyőt, és próbáld meg újra!
– Attól félek, ez az edény már nemigen alkalmas rá.
Phury odasúgta Cormiának.
– Azért se fogom megkérdezni."